tarsadalmi_szerepv1
tarsadalmi_szerepv2
tarsadalmi_szerepv3
tarsadalmi_szerepv4

Az Életrevaló Gyermekmisszió 2008-ban alakult Dunaújvárosban.
Elhatároztuk, hogy önkéntes alapon, tanulmányaink és munkánk mellett karitatív programokat, gyermektáborokat fogunk szervezni.
Történetünk egy 3 napos gyermekfesztivál megszervezésével kezdődött, majd egy Erdélyi körutazás során látogattunk meg árvaházakat, ahol a gyermekeknek ajándékokkal és bábelőadással kedveskedtünk.

Első táborunkat a Szigetközben szerveztük 100 gyermek részére, ahol vízi túrázás, lovaglás, hód les, tábortűz és megannyi élmény várt a fiatalokra.
A Sziget közben megtapasztalt csodálatos természeti értékeket be szerettük volna mutatni a dunaújvárosi iskolásoknak is, ezért a következő program egy interaktív kiállítás volt a „Duna és ártereinek élővilága” címmel.
Hogy egy kicsit ösztönözzük a fiatalságot a tanulásra, ezért „Tanulmányi ösztönző” programot indítottunk, ahol a szerencsések, raffting túrán és via ferráta hegymászó túrán vehettek részt.
A Dunaújvárosi Hírlappal közösen „Riporter Suli”-ba azokat a diákokat vártuk, akiket érdekel a média és az újságírás.
A mozgás szerelmesei a „Gyermek és családi triatlon versenyen „ bizonyíthattak, a zenekedvelők a „ Dunaszigeti Öko-Folk Napok”-on találtak talpalávalót.
Az évek során 6 tábort szerveztünk és több segélyezési akciót.
Mivel számunkra ez a tevékenység nem több mint egy önkéntesen vállalt kellemesen eltöltött szabadidős elfoglaltság, ezért nem törekszünk arra, hogy hivatalos non profit státuszt szerezzünk.
Az önellátó gazdaságunk segít abban, hogy a programjainkat finanszírozzuk, a tábori étkeztetés részére élelmet előállítsunk.